Szeptemberi nyaralás Hakone-n és Izu-n

Első nap

Tavaly novemberben voltam már az Izu félszigeten bringával, és így amikor most szeptember közepén jött egy hosszúhétvége, amikor Momoko is Tokióban volt, azt találtuk ki, hogy elmegyünk közösen is. Ahogy a japán vidéken általános, a tömegközlekedés kissé nehézkes, így autót béreltünk és azzal jártuk be Hakonét és az Izu félszigetet.

Szombat reggel indultunk azzal a tervvel, hogy Tokióból a Romance Car vonattal elmegyünk Odawara-ba, és itt felvesszük a bérelt autót. Bérelhettünk volna Tokióban is kocsit, de aggódtam, hogy a hosszúhétvége elején sokan fognak kifele a végén meg befele jönni Tokióba, és inkább el akartam kerülni a dugót. Meg így a vonaton reggelizhetünk nyugiban (legalábbis ez volt a terv).

Szombatra tájfunt mondott az időjárás előrejelzés, de az általában csak egy nagy eső, úgyhogy nem mondtuk le az utat. A szállásról írtak, hogy jövünk-e mert rajtunk kívül mindenki más lemondta. Megírtuk, hogy mi megyünk. A Romance Car-ra előre foglaltam helyet, az állomáson vettünk reggelit és kimentünk a peronra, ahol azzal szembesültünk, hogy a tájfun miatt törölték az összes Romance Car vonatot aznapra. A vasutasok egy másik, sima expresz vonatot javasoltak, ami kb fél órával lassabban ugyan, de elvitt minket Odawaraba. Viszont míg a Romance Car-on előrefele néző ülések vannak, ez a vonat az ingázó, oldalról befele néző típusú volt.

Befele néző ülések a vonaton

Ezen a vonaton viszont nem szabad-illik enni. Szerencsénkre az út felénél kb kiürült a kocsi, és akkor megtudtuk enni a reggelit. Menetközben elkezdett esni, de mire leszálltunk elállt.

Délelőtt fél 10, és szinte esti sötétség

Odawarában felvettük a bérelt kocsit, és Hakone felé vettük az irányt. Az eső megint rákezdett, így első célnak a Pola Múzeumot céloztuk meg. A modern épület nagyrészét egy kortárs amerikai művész, Roni Horn időszakos kiállítása foglalta el, ami kicsit túl modern volt mindkettőnknek. Így jó volt, hogy egy Monet kiállítás is helyet kapott az épületben.

A galéria után megebédeltünk, majd Hakone egyik fő nevezetessége, az Owakudani felé vettük az irányt. Itt a vulkáni működés eredményeként termál víz és kénes gázok szabadulnak fel a földből, pokoli látványt nyújtva. Az eső és a köd miatt sajnos ennek nagyrészéből semmit nem láttunk. A hagyomány szerint aki a termálvízben főtt, fekete tojásból eszik, az 7 évvel tovább él, így mi is ettünk belőle. A tojás kívülről teljesen fekete, de a belseje sima keménytojás. Elvileg egy kicsivel sósabb, de én nem éreztem semmi különbséget.

Owakudani után egy másik múzeumba mentünk: a Hakone Open-Air szabaddtéri múzeumba, ami magasan az egyik legjobb múzeum volt, ahol valaha jártam. Különböző szobrok vannak kiállítva egy meglehetősen nagy és változatos kertben, különböző épületekkel megtűzdelve. Az egyik ilyen épület Picasso-nak van szentelve, és a műalkotásokon kívül részletes magyarázatot is ad a művész életének külünböző szakaszairól, hol élt, kivel élt, stb. A magyarázat sokat segített megérteni a műveket, és egy emberibb művészt bemutatni.

A kertben egy láb fürdő is van, ahol termál vízben lehet áztatni a sétálásban elfáradt lábakat. Innen látszik egy torony, ami teljesen ólomüvegből készült. Ide fel is másztunk belül. Ezután láttam a kedvenc műalkotásomat: egy arccal lefele fűben fekvő ember alakot. Én a ‘hétfő reggel’ címet adtam az alkotásnak, nem tudom mi volt az eredeti neve. Itt nagy szerencsénk volt az időjárással, mert már nem esett az eső.

A múzeumban zárásig maradtunk, majd Izu felé vettük az irányt. Még mindig state of emergency van Japán jelentős részén, így az éttermek 8-kor zárnak és nem szolgálnak fel alkolholt. Emiatt menetközben kerestünk vacsorát, és találtunk egy apró sushi éttermet. Momoko nem szereti a nyers halat, de a sushi chef meggrillezte neki, aminek nagyon örült. Én a normál menüt kértem, és nagyon finom volt.

Este a szálláson még leültünk beszélgetni a szállásadóval egy üveg borral. Emlékezett, hogy legutóbb hoztam neki Sauskát, és most azzal várt.

Második nap

Hatalmas reggelivel indítottunk a szálláson, majd a közeli vulkán, az Omuro felé vettük az irányt. Ez a hely újabban nagyon népszerű a “Your Name”, “Mi a neved?” című filmnek köszönhetően. Tájfun után mindig kitisztul az idő, így most a Fuji-t is láttuk innen.

Az Omuro után a félsziget csúcsa felé indultunk autóval. Időközben megéheztünk, így ebéd után néztünk és Momoko talált egy barbecue kertet, ahol a szabadban sütöttük meg magunknak az ebédünket. Nagy örömünkre a husok mellett zöldségeket, halat és tengeri herkentyűket is kaptunk. Minden nagyon finom volt, és a nem is tudtunk mindent megenni, így elcsomagoltuk és a délután folyamán ettük meg.

Ebéd után a közeli tengerpartra mentünk amit Shirohama beach-nek hívnak, ami fehér homokot jelent, amire egyértelműen rászolgált. Kristálytiszta víz, fehér homok és hatalmas hullámok az előző napi tájfun miatt. Én nagyon élveztem a hullámokban ugrálást, miközben Momoko napozott. Jövő nyáron mindenképp szeretnék megtanulni szörfözni.

A fürdés után egy közeli onszenben (termál vizes fürdő) mostuk le a homok és a sós vizet, majd Shimoda városában tettünk egy rövid sétát, mielőtt visszatértünk volna a szállásra.

Harmadik nap

Ez volt az utolsó nap, úgyhogy reggeli után bepakoltunk az autóba és búcsút intettünk szállásadónknak. Ragyogó idő volt, úgyhogy úgy döntöttünk, visszamegyünk az első napi Hakone-ba. Reggeli után először még a közeli tengerpartra mentünk le, ami csodásan nézett ki a napsütésben.

Jogasaki Coast

Ezután Hakone felé vettük az irányt az Izu Skyline-on, ami egy fizetős út a félsziget közepén húzódó hegy gerincén. Innen a sziget két szélére és Fuji-ra is pompás kilátás nyílt. Amikor bringával voltam Izu-n megpróbáltam már feljönni erre az útra, de csak autókat és motorokat engednek be. Szerencsémre Momoko szeret vezetni, így az út jelentős részében ő vezetett, míg én tudtam fotózni.

Ebédre érkeztünk meg Hakone-ba, ahol meglehetősen nagy tömeg fogadott. A parkolóban is sorba kellett állnunk, hogy beengedjenek. Ebédre egy pékség-kávézóba ültünk be, majd a tóparton gyönyörködtünk a látványban és elsétáltunk a Hakone szentélybe. Ehhez tartozik a tóban álló tori kapu is (⛩️), amivel való fotózkodáshoz viszont hosszú sor állt, így azt kihagytuk.

Gondolkoztunk azon, hogy visszamegyünk az Owakudani-hoz, amiből nem sokat láttunk első nap a köd miatt, de Google Maps szerint dugó volt arrafele (a jóidő miatti tömeg miatt valószínűleg), így inkább elhalasztottuk egy későbbi útra és hazafele vettük az irányt. Odawara-ban visszaadtuk az autót, és vonatra szálltunk. Sikerült a Romance Car-ra jegyet vennünk. Ennek a vonatnak a különlegessége, hogy a vezető az utasok fölött ül, így a vonat elején egy hatalmas ablak nyújt csodás kilátást. Nekünk hátrébbra volt jegyünk (lévén utolsó pillanatban vettük), de azért előresétáltunk megnézni.

Ezzel véget ért a háromnapos kis utó-nyaralásunk. Nagyon jól éreztük magunkat, az Izu félsziget továbbra is az egyik kedvenc helyem, bár egyértelműen autós kirándulást igényel. Mindenképp vissza fogok még jönni.