6 prefektúra egy nap alatt limitált Starbucks frappuchinókért

11 Jul 2021

A japán Starbucks kihozott egy limitált frappuchinót, ami ráadásul prefektúránként (kb mint a magyar megyék) eltérő, a helyi specialitásokra építve. Összesen 47 féle különböző íz van, de mindegyik csak az adott prefektúrában kapható, limitált ideig.

Erről beszélgettünk haverokkal, és akkor jött az ötlet, hogy vajon hány prefektúrába lehet elmenni egyetlen nap alatt biciklivel. A legnagyobb prefektúra, Hokkaido majdnem akkora, mint Magyarország (Hokkaido - 83,424 km², Magyarország - 93,030 km²), míg a legkisebbek (Kagawa, Osaka, Tokió, Okinawa) 2,000 km² körüliek, ami kicsivel kisebb, mint a legkisebb magyar megyék (Komárom-Esztergom 2,264 km², Nógrád 2,544 km²).

A kiindulás adott volt: Tokió. Annyi csalást engedtünk meg, hogy elég csak egyirányba menni biciklivel, hazafele lehet vonattal jönni. Így végül 6 prefektúrát sikerült egy napba sűríteni: Tokió, Chiba, Ibaraki, Saitama, Gunma, Tochigi, amivel a Kantó régióból Kanagawa kivételével az összes prefektúrát lefedtem.

Végül egyedül csináltam meg a túrát. A többieknek vagy volt már más programjuk (a változékony időjárás miatt csak utolsó pillanatban lett biztos, hogy melyik nap), vagy túl soknak ítélték a több, mint 150 km-t.

Reggel 6-kor keltem, és 6:30-kor indultam. Reggel még kicsit szemerkélt az eső, így csak nagyjából kentem föl egy kis naptejet. Ezt még később megbánom. Első cél maga Tokió volt, de mivel a legtöbb Starbucks 7-kor nyit, így a város másik felén választottam egy kávézót, Asakusában 7:30 körül. Ebben kávé is volt kávézselé formájában, így ideális napkezdésnek bizonyult. (Kávé a frappuchinóban nem magától értetődő Japánban.)

Tokiót elhagyva Chibába jutottam, de itt nem álltam meg, hanem egészen Ibarakiig mentem. 9:40-kor érkeztem meg a prefektúra határon lévő Toride állomásra. Az ibrakai frappuchinóba a helyi nagy export gyümölcs, a sárgadinnye került.

Azután Gunma felé vettem az irányt. Következő megálló Chiba csücskében lévő Noda volt, ahova 11 körül érkeztem. Ez már alaposan vidék, ahol mindenki autóval közlekedik, mégis volt a Starbucksnak biciklis parkolója is (a drive through és a rendes parkoló mellett). A Chiba frappuchinó volt a legközelebb ahhoz, ahogy én elképzelek egy frappuchinót: kávé, jégkása, csoki.

Folytatva az utat a következő megálló a saitamai Kuki volt. 1 után megérkezve körbesétáltam az állomáson, de nem találtam a Starbucks-ot. Végül megláttam a jegy-kapuk túloldalán. Megkérdeztem a jegyellenőrt, hogy hogyan tudok bemenni, és mondta, hogy van állomás jegy. Így 150 yennel később már bent is voltam. Ez a frappuchinó volt a legfurcsább: epres, citrusos alap (tej nélkül), majd a tetején tejszínhab színes gyöngyökkel díszítve. A nagy melegben jól esett a nem-tejes, citrusos íz, de ez inkább volt jégkása, mintsem bármi, ami kávéhoz köthető.

Gunma déli csücskébe 4 körül érkeztem meg. Ez sem egy klasszikus frappucsinó volt: mangós joghurt. A gyakorlatban ez teljesen frozen yoghurt-á tette az italt, ami kifejezetten jól esett a nagy melegben.

Utam vége, és az utolsó megálló a tochigi Oyama állomás volt, kb 35 km-re a gunmai helyszíntől. Ekkorra már meglehetősen fáradt voltam, illetve a testem érezhetően kezdte nehezményezni a rengeteg cukros italt, úgyhogy csak lassabban tudtam haladni. Viszont elkezdtek gyülekezni a felhők, és a telefonom pedig szólt, hogy tornádó veszély 😬 Így összeszedve maradék erőmet, amilyen gyorsan csak lehet igyekeztem a cél felé. Végül kb 5 perccel azelőtt értem el az állomást, hogy lecsapott a vihar.

Becsomagoltam a bringám a biciklis zsákba (csak ezzel lehet felvinni a vonatra a bicikliket Japánban, viszont cserébe ingyen lehet szállítani), megvettem az utolsó frappuchinót az állomáson és felszálltam a következő vonatra. A vasúti kocsik között átjárás van, így csak a vonat végén és elején van elég hely, hogy a falhoz lehessen támasztani a bringát. Emiatt a vonat végén szálltam föl.

Az utolsó frappucsinó egyszerű jeges kakaó volt egy csavarral: a tejszínhabba tett csoki gyöngyökben az a por volt, ami az ember torkában pattog. Végül összesen 178 km-t tettem meg, úgyhogy eddigre meglehetősen fáradt voltam. Itt van az útvonalam:

A vonat a heves esőzés miatt végül közel egy órát késett, de én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyivel szívesebben ülök a vonaton a szakadó esőben, mint a bringán. Végül vonattal mentem egészen hazáig. A leszállás után épp elállt az eső, így elázás nélkül jutottam haza.

Hogy melyik frappucinót ajánlom? Mindegyik teljesen más volt: aki klasszikusra vágyik, annak a chibai csokis kávét; aki valami extrább kávésra, annak a tokiói kávé zseléset; aki frissítő limonádéra, annak a saitamai citrusosat; aki frozen yoghurt-ra, annak a gunmait; aki csak egy sima kakaóra, annak a tochigit. A saitamai kimaradt: aki mesterséges dinnye ízre vágyik, annak tudom esetleg azt javasolni. Nekem ha lesz lehetőségem, a saitamaiból és a gunmaiból innék még egyszer.

Amit viszont semmiképp nem ajánlok, hogy ezt a napot utánam csinálja valaki ugyanígy. Ez nekem az a távolság volt, amit még éppen meg tudok tenni egy nap alatt, és ekkora sport teljesítménynél nagyon fontos a helyes táplálkozás. És cukros italok pont az ellenkezői a helyes táplálkozásnak. Ráadásul a gondtalanul feltett naptej miatt rendesen leégett mindkét karom.