6 prefektúra egy nap alatt limitált Starbucks frappuchinókért

A japán Starbucks kihozott egy limitált frappuchinót, ami ráadásul prefektúránként (kb mint a magyar megyék) eltérő, a helyi specialitásokra építve. Összesen 47 féle különböző íz van, de mindegyik csak az adott prefektúrában kapható, limitált ideig.


Forrás: https://stories.starbucks.com/asia/stories/2021/explore-japan-with-47-local-beverages/

Erről beszélgettünk haverokkal, és akkor jött az ötlet, hogy vajon hány prefektúrába lehet elmenni egyetlen nap alatt biciklivel. A legnagyobb prefektúra, Hokkaido majdnem akkora, mint Magyarország (Hokkaido - 83,424 km2, Magyarország - 93,030 km2), míg a legkisebbek (Kagawa, Osaka, Tokió, Okinawa) 2,000 km2 körüliek, ami kicsivel kisebb, mint a legkisebb magyar megyék (Komárom-Esztergom 2,264 km2, Nógrád 2,544 km2).


Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Prefectures_of_Japan

A kiindulás adott volt: Tokió. Annyi csalást engedtünk meg, hogy elég csak egyirányba menni biciklivel, hazafele lehet vonattal jönni. Így végül 6 prefektúrát sikerült egy napba sűríteni: Tokió, Chiba, Ibaraki, Saitama, Gunma, Tochigi, amivel a Kantó régióból Kanagawa kivételével az összes prefektúrát lefedtem.

Végül egyedül csináltam meg a túrát. A többieknek vagy volt már más programjuk (a változékony időjárás miatt csak utolsó pillanatban lett biztos, hogy melyik nap), vagy túl soknak ítélték a több, mint 150 km-t.

Reggel 6-kor keltem, és 6:30-kor indultam. Reggel még kicsit szemerkélt az eső, így csak nagyjából kentem föl egy kis naptejet. Ezt még később megbánom. Első cél maga Tokió volt, de mivel a legtöbb Starbucks 7-kor nyit, így a város másik felén választottam egy kávézót, Asakusában 7:30 körül. Ebben kávé is volt kávézselé formájában, így ideális napkezdésnek bizonyult. (Kávé a frappuchinóban nem magától értetődő Japánban.)

Tokiót elhagyva Chibába jutottam, de itt nem álltam meg, hanem egészen Ibarakiig mentem. 9:40-kor érkeztem meg a prefektúra határon lévő Toride állomásra. Az ibrakai frappuchinóba a helyi nagy export gyümölcs, a sárgadinnye került.

Azután Gunma felé vettem az irányt. Következő megálló Chiba csücskében lévő Noda volt, ahova 11 körül érkeztem. Ez már alaposan vidék, ahol mindenki autóval közlekedik, mégis volt a Starbucksnak biciklis parkolója is (a drive through és a rendes parkoló mellett). A Chiba frappuchinó volt a legközelebb ahhoz, ahogy én elképzelek egy frappuchinót: kávé, jégkása, csoki.

Folytatva az utat a következő megálló a saitamai Kuki volt. 1 után megérkezve körbesétáltam az állomáson, de nem találtam a Starbucks-ot. Végül megláttam a jegy-kapuk túloldalán. Megkérdeztem a jegyellenőrt, hogy hogyan tudok bemenni, és mondta, hogy van állomás jegy. Így 150 yennel később már bent is voltam. Ez a frappuchinó volt a legfurcsább: epres, citrusos alap (tej nélkül), majd a tetején tejszínhab színes gyöngyökkel díszítve. A nagy melegben jól esett a nem-tejes, citrusos íz, de ez inkább volt jégkása, mintsem bármi, ami kávéhoz köthető.

Gunma déli csücskébe 4 körül érkeztem meg. Ez sem egy klasszikus frappucsinó volt: mangós joghurt. A gyakorlatban ez teljesen frozen yoghurt-á tette az italt, ami kifejezetten jól esett a nagy melegben.

Utam vége, és az utolsó megálló a tochigi Oyama állomás volt, kb 35 km-re a gunmai helyszíntől. Ekkorra már meglehetősen fáradt voltam, illetve a testem érezhetően kezdte nehezményezni a rengeteg cukros italt, úgyhogy csak lassabban tudtam haladni. Viszont elkezdtek gyülekezni a felhők, és a telefonom pedig szólt, hogy tornádó veszély 😬 Így összeszedve maradék erőmet, amilyen gyorsan csak lehet igyekeztem a cél felé. Végül kb 5 perccel azelőtt értem el az állomást, hogy lecsapott a vihar.

Becsomagoltam a bringám a biciklis zsákba (csak ezzel lehet felvinni a vonatra a bicikliket Japánban, viszont cserébe ingyen lehet szállítani), megvettem az utolsó frappuchinót az állomáson és felszálltam a következő vonatra. A vasúti kocsik között átjárás van, így csak a vonat végén és elején van elég hely, hogy a falhoz lehessen támasztani a bringát. Emiatt a vonat végén szálltam föl.

Az utolsó frappucsinó egyszerű jeges kakaó volt egy csavarral: a tejszínhabba tett csoki gyöngyökben az a por volt, ami az ember torkában pattog. Végül összesen 178 km-t tettem meg, úgyhogy eddigre meglehetősen fáradt voltam. Itt van az útvonalam:

A vonat a heves esőzés miatt végül közel egy órát késett, de én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyivel szívesebben ülök a vonaton a szakadó esőben, mint a bringán. Végül vonattal mentem egészen hazáig. A leszállás után épp elállt az eső, így elázás nélkül jutottam haza.

Hogy melyik frappucinót ajánlom? Mindegyik teljesen más volt: aki klasszikusra vágyik, annak a chibai csokis kávét; aki valami extrább kávésra, annak a tokiói kávé zseléset; aki frissítő limonádéra, annak a saitamai citrusosat; aki frozen yoghurt-ra, annak a gunmait; aki csak egy sima kakaóra, annak a tochigit. A saitamai kimaradt: aki mesterséges dinnye ízre vágyik, annak tudom esetleg azt javasolni. Nekem ha lesz lehetőségem, a saitamaiból és a gunmaiból innék még egyszer.

Amit viszont semmiképp nem ajánlok, hogy ezt a napot utánam csinálja valaki ugyanígy. Ez nekem az a távolság volt, amit még éppen meg tudok tenni egy nap alatt, és ekkora sport teljesítménynél nagyon fontos a helyes táplálkozás. És cukros italok pont az ellenkezői a helyes táplálkozásnak. Ráadásul a gondtalanul feltett naptej miatt rendesen leégett mindkét karom.