Amanohashidate

Múlt hétvégén autót béreltünk Momokoval és elmentünk Amanohashidate-hez, japán három híres látképének egyikéhez (másik kettő Miyajima és Matsushima szigetek). Egy érdekes, homokos földnyúlványról van szó, ami egy öböl száján vezet keresztül:

Szombat reggel párás, esős időben mentünk el az autókölcsönzőbe felvenni a kocsit, majd észak-nyugat felé vettük az irányt. Miután kiértünk Kiotóból, egy benzinkútnál helyet cseréltünk és innentől Momoko vezetett. Néha egészen keskeny utakon vitt a Google Maps, de Momoko remekül vette az akadályokat. 1 körül megérkeztünk és egy közeli plázában megebédeltünk. Ezután becsekkoltunk a stílusosan csak Amanohashidate Hotel-nek nevezett hotelbe, ahol a japán stílusú szobából pompás kilátás nyílt a földnyelvre (bár még ekkor is elég párás volt az idő).

A közeli kávézóban ittunk kávét és sört, majd a szemerkélő esőben kisétáltunk a földnyelvre. Visszafele egy barátságos macskával is összefutottunk, majd vacsora után néztünk. Alapból rakat étterem zárva volt. Az első nyitva lévő étteremben mondták, hogy csak foglalással fogadnak vendégeket. Úgyhogy tovább mentünk. A második helyen is ugyanezzel fogadtak. Amikor Momoko rákérdezett, hogy tudnak-e esetleg olyan étteremről, ami nyitva van és fogad vendégeket foglalás nélkül is, akkor megesett rajtunk a szívük és mégis beengedtek. Mint elmondták csupán ketten viszik az éttermet, és nem akarják túlterhelni magukat, ezért van a "csak foglalással" szabály, de most igazából van szabad asztaluk. A vacsora nagyon finom volt és amikor kérdeztük, hogy melyik szakét javasolják mondták, hogy van kóstoló szettjük, amiben 3-3 kispohár különböző szakét kaptunk. Momokonak 3 édeset, nekem 3 szárazat hoztak. Mindegyik ízlett, és nagyon érdekes volt összehasonlítani őket.

Vacsora után visszatértünk a hotelbe, ahol átöltöztünk a szobához adott yukatába, majd elmentünk a hotel onszenjébe.

Másnap reggel ragyogó napsütés fogadott, és így tudtuk igazán értékelni a látványt a szobánk ablakából. Március 14-e volt, White Day, amikor a fiúk viszonozzák a Valentin napon kapott csokit. Mivel Valentin napon én még nagyban bicikliztem Kiotó felé, és Momokotol nem kaptam semmit, így sikerült meglepnem azzal, hogy mégis adtam neki csokit. Ezután a hotelben megreggeliztünk, kicsekkoltunk majd az Amanohashidate Viewland kilátó pontra mentünk. A hegyre feljutáshoz lehetett választani a monorail és az egyszemélyes libegő közül (mi az utóbbi mellett döntöttünk). Amanohashidate (天橋立) nagyjából a "Menny hídjának" fordítható: a hagyomány szerint ha az ember a lába között fejjel lefele néz rá, akkor úgy látszik, mintha az égen húzódna a híd és tényleg a Mennybe vezetne. Miután visszatértünk a hegy tövébe, bringát béreltünk és átkeltünk a földnyúlványon, majd körbe tekertük az öblöt. Igazából az öböl többi része kevésbé volt érdekes, és talán jobb lett volna a földnyúlványon visszajönn, de így is 2 óra alatt körbeértünk, és kellemes volt a napsütésben tekerni.

Visszaadtuk a bringákat, majd beültünk ebédelni egy soba étterembe, ahol hagyományos, fonott tányéron tálalták a tésztát.

Ebéd után visszasétáltunk a hotelhez a kocsiért, majd a Kanabiki vízesések felé vettük az irányt. Ez az egyetlen vízesés Kiotó prefektúrában, ami rajta van a "Japán 100 legjobb vízesése" listán. Az előző napi eső után kifejezetten szép volt, mindenképp megérte a kitérőt.

A vízesés után folytattuk az utat, és a Kaya vonatmúzeumba mentünk. Ez egy régi állomás épületben kialakított, apró kiállítás. Igazából nem nagy szám, de útba esett. Utána kinéztünk egy kávézót a közelben, de mint kiderült, végleg bezárt azóta. Ezt egy itt élő kanadaitól tudtuk meg, akivel a találkozás mindkét felet meglepte.

Nem akarva lemondani a kávéról, egy másik kávézó, az Apple Pie felé vettük az irányt. Egy nagyon otthonos rönkház kávézót találtunk, ahol a nevének megfelelően volt almás pite. Ezután az autópályán visszatértünk Kiotóba befejezve a túrát.