Fujinomiya, avagy itt a Fuji hol a Fuji

A hét elején ismerkedtem meg egy tajvani sráccal, Chen-nel a hokkaidoi étteremben, aki pénteken írt, hogy szombaton megy Fujinomiyába egy napra, és lenne-e kedvem csatlakozni. Elég régen utaztam már, úgyhogy örömmel mondtam igent.

Azt beszéltük meg, hogy 7-kor találkozunk a Times Car Share egyik parkolójában (kb. olyan, mint a GreenGo vagy a Mol Limo otthon, csak a kocsiknak fix parkolójuk van, ahova az út végén vissza kell őket vinni). Ennek megfelelően 5:45-kor keltem, hogy a reggeli edzésem és a reggelim még beférjen. Viszont végül csak 9-kor indultunk, mert Chen elaludt. Kicsit bántam, mert azért nem esett jól a korai kelés, de így legalább meg tudtam csinálni a napi japán szógyakorlást (az N5 és N4-es szavakat tanulom az Anki szókártya app-pal).

Indulás után megtankoltunk a kocsiban lévő kártyával fizetve (a bérlés árában benne van az üzemanyag is), és felmentünk az autópályára. Tokión belül kalandos a gyakran többszintes autópályán a navigálás, gyakran elveszíti a GPS a jelet, miközben gyors egymásutánban jönnek elágazások. Szerencsére egyszer sem tévesztettük el, és délre megérkeztünk Fujinomiyába. A város neve, Fuji no miya azt jelenti, hogy a Fuji szentélye (mint Miya jima a "szentély sziget"). A shintó vallásban Fuji maga is egy istenség (illetve néhány nézet szerint egy istenség lakhelye), és ebben a városban áll a neki szentelt szentély. Illetve a Mt. Fuji World Heritage Centre múzeum is.

Érkezéskor a Mt.Fuji sörfőzdébe mentünk, ahol találkoztunk Chen izraeli barátjával, Wolf-fal. Az IBM-nél dolgoztak együtt korábban, onnan ismerték egymást. Wolf most ezen a környéken (Shizuoka) néz házakat, mert ez közel van a hegyekhez, a tengerhez és a shinkansenhez is, miközben az árak nevetségesen alacsonyak Tokióhoz képest. 6 szobás házat talált 2 millió yenért (kb 5.5 millió forint), egy másik 10 szobásat a tengertől pár perc sétára pedig havi 40 ezer yenért (én a 2 szobás lakásomért 230 ezret fizetek most). Érdekes volt beszélgetni velük arról, hogy a távmunka hogyan alakítja át az egész világot, és hogy mekkora szerepe van ebben a COVID-19-nek.

Chen nagyon odáig van a kézműves sörökért, úgyhogy felajánlottam, hogy hazafele vezetek én. Így viszont én csak alkohol mentes sört ittam. Délután 2 körül elsétáltunk a Fujinak szentelt templomba, majd megnéztük a Mt. Fuji World Heritage Centre múzeumot is. A múzeumba belépéskor kérték, hogy tegyük föl a maszkot, illetve hőkamerával megmérték a lázunkat is. Az épület egy fejre fordított Fujit formáz, belül pedig körkörös szerpentinen felmászva tudhattunk meg többet a hegyről. A múzeum tetején egy kilátó terasz van, azonban a tájfun évszak miatt amikor felértünk egyáltalán nem látszott a Fuji. Cserébe a múzeum kirakott egy képet a látványról, hogy tudjuk, hogy miről maradunk le. Szerencsére az idő tisztulni látszott, így vártunk egy kicsit és kb fél óra után kibukkant a hegy felső része a felhőkből.

Az autóhoz visszafele menet a templom bejáratánál csináltunk még pár képet a tori kapuval és a Fujival, majd autóba szálltunk és megindultunk a következő állomás felé: a Fujiyama Hunter's Beer sörfőzdébe. Megérkeztünk, bementünk és mondták, hogy sajnos elfogyott az összes sör. De aztán mondták, hogy talán fejenként egy üveggel kaphatunk a következő adagból, amit még nem kezdtek el árulni. Így 3 üveg sörrel kiültünk a kertbe és néztük a naplementét. Itt már én vezettem, így a 3 üveget mind Chen és Wolf itták meg, én pedig a közeli italautomatából vettem magamnak Fantát. Jó volt látni a vidéki látképet a nagyvárosi élet után, és hallgatva Wolf terveit arról, hogy ideköltözik (mármint a prefektúrába, nem konkrétan ebbe a faluba), elkezdett engem is vonzani a dolog egy kicsit. Bár első körben én biztosan csak 1-2 hónapra jönnék, és nem véglegesen.

Miután a nap és a sörök lementek, elindultunk vacsorát keresni. Az első hely, amit Google Maps-en találtunk már zárt, amikor odaértünk, de a második nyitva volt és egy nagyon hangulatos vidéki okonomiyakis helyet találtunk. A kajára 4 csillagot adok, mert egy kicsit száraz volt, de az élmény biztosan 5/5 csillagot ért.

Vacsora után elvittük Wolf-ot a Fuji-shi állomásra, majd Tokió felé vettük az irányt. Tokión belül eltévesztettem az egyik elágazást (alagútban voltunk, és elcsúszott a GPS), és így 6 km-rel hamarabb jöttünk le az autópályáról, mint kellett volna. Ez pont arra volt elég, hogy nagyon tudjuk értékelni a városi autópályákat, ahogy az eredetileg 5 perces útból 25 lett. Végül gond nélkül letettük az autót a kiindulási ponton és hazamentünk mindketten.