Az új normális

Az idei év elég rázósan indult nekem, de valahogy az egész csak átmenetinek tűnt az elején. Amikor március elején elkezdtünk otthonról dolgozni az volt az általános vélekedés, hogy max pár hónap és megyünk vissza az irodába. Aztán nagyon nem így alakult, és mostmár nem a "mikor megyünk vissza", sokkal inkább a "visszamegyünk-e valaha" a kérdés.

Ez a váltás szükségessé tette, hogy én is változtassak a hozzáállásomon: amíg az idei év történései csak átmenetinek tűntek, addig részben egy nagy kalandnak fogtam föl az egészet. Megismerem jobban magamat, főzök többet, kitapasztalom a határaimat (futás, biciklizés), rájövök, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, aztán minden megy vissza a régibe. Nyár végére jutottam el a felismerésre, hogy soha nem megyünk vissza a régibe, és ideje megteremtenem az új normálist, az új életmódomat. Ezt részben nehézzé tette, hogy a munkahelyi csapatomban többen New Yorkból jöttek, ami az egyik legrosszabbul érintett terület volt a pandémia első szakaszában, így érthetően ők az egészet sokkal komolyabban vették, és még mindig sokkal óvatosabban vállalnak kockázatot, mennek ki éttermekbe, szállnak vonatra.

Ugyanakkor engem egyre rosszabbul érintett a bezártság. Általában csak futni vagy vásárolni mentem ki, ami azt jelentette, hogy volt, hogy 3-5 napig egyáltalán nem hagytam el a lakást. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ezen változtatok, és a kockázat lehetőség szerinti minimalizálásával elkezdek kint enni egyszer-egyszer, illetve keresek lehetőséget emberekkel megismerkedni.

Zoom language exchange

Az egyik első gondolatom az volt, hogy elkezdek egy új hobbit, és majd ott megismerek embereket. Aztán Meetup-on találtam egy Zoom-os language exchange-et: minden vasárnap 11-től kb 30 ember csatlakozik, 3-4 fős Zoom szobákra osztanak minket, aztán 15 perc angol, majd 15 perc japán beszélgetés következik. Ezután 5 percre mindenki visszamegy a közös hívásba, majd új csoportok alakulnak és 15 perc japán, 15 perc angol beszélgetés következik. Ma volt a 3. alkalom, amin részt vettem, és nagyon élvezem. Minden résztvevő nagyon segítőkész, és rengeteget segítenek a még mindig nagyon kezdő japánommal. És úgy érzem, hogy folyamatosan fejlődik a japánom, illetve a képességem, hogy csak elég szót mondjak ahhoz, hogy megértsenek, még akkor is, ha a nyelvtan teljesen hibás.

Bibibi, a Hokkaido étterem

Március óta szinte egyszer nem voltam étteremben (kivéve a nikkoi úton, meg párszor a nagyon hosszú biciklizések után), úgyhogy most ezt is újrakezdtem. A tervem az volt, hogy igyekszem elkerülni a csúcsidőt az éttermekben (dél és 1 között. illetve péntek és szombat este), és inkább hét elején megyek vacsorázni, ebédelni meg vagy 1 után, vagy 11 körül. Illetve ezt konbinálom azzal, hogy elvitelre kérem a kaját.

Így találtam egy hokkaidoi éttermet, ahol egyszer már voltam még március elején. Most a tervem az volt, hogy bentót, elvitelre csomagolt ebédet veszek egyik nap ebédre. Ki is választottam, és azon voltam, hogy fizetek, de a szakácsok lerohantak a közvetlenségükkel. A tulajdonos felesége, Maki, és a 24 éves Masa dolgoztak aznap. Mint később kiderült, Masa élt pár évet Ausztráliában, és így jól (és örömmel) beszél angolul. Ragaszkodtak hozzá, hogy nézzem meg az emeleti szobában lévő figura gyűjteményüket. Annyira kedvesek voltak, hogy visszamentem vacsorára is aznap, és jót beszélgettem Masaval. Kiderült, hogy ez a második étterme Makinak és a férjének, és idén februárban nyitottak. Az első Hokkaidon van egy lóversenypálya mellett, ami így most bezárni kényszerült. Ugyanakkor az új tokiói étteremben jól megy a bolt, kialakult egy törzsvendégi kör, és így nem gond, hogy nincsenek turisták. Szinte minden betérőt nevén szólított Maki. Nagyon kellemes élmény volt a vidéki-szerű barátságosság és közvetlenség Tokió közepén. Masa nemrég indított egy YouTube csatornát, és szerintem jól csinálják: https://www.youtube.com/channel/UC_gZ9uXEP0qpXS8dEkJgysw

Aztán szombat ebédre is visszamentem, és ekkor már engem is néven köszöntöttek, és megint beszélgettem egy jót ebéd közben. Biztosan vissza fogok még menni (valószínűleg holnap vacsorára, mert mondta Masa, hogy csinál curryt).

Latte story

Pár hónapja nyílt egy kávézó a közelben, ami ízesített tejeskávékra specializálódott. Az új normális részeként eljöttem ide is kétszer még múlt héten. Elég egyszerű az interakció ("egy epres lattét kérek", "igen, hidegen", "kártyával szeretnék fizetni" - ráadásul strawberry latte a neve japánul is), így tudtam japánul csinálni. Utána írtam értékelést Google Maps-re kiemelve, hogy jó volt, hogy a barista végigcsinálta a rendelést velem japánul (mindezt angolul írtam). Ennek a hétnek az elején válaszolt a barista a review-ra, hogy "Thanks for coming. Your Japanese was good. I look forward to seeing you again."

Aztán pénteken visszamentem egy újabb strawberry latte-ért, újra japánul rendelve, és miközben készült a kávé mondta a barista, hogy látta az instagram kommentemet. Mondtam, hogy Instagram? Nem Google Maps?, mondta, hogy de, aztán megkérdezte, hogy honnan jöttem és a szokásos pár mondatos csevegés. Mindezt japánul. Kifejezetten jól esett, hogy amikor valamit nem értettem, akkor átfogalmazta, elmagyarázta, de nem váltott angolra (holott, ha a review-ra tudott válaszolni, akkor valószínűleg valamennyire beszél is angolul).

Igazából az étterem és ez a kávézó jól mutatja a két féle hozzáállást, amivel találkoztam itt Japánban: vannak helyek, ahol ha japánul kezded, akkor segítőkészen végigcsinálják veled japánul a rendelést, még akkor is, ha amúgy beszélnek angolul (a kedvenc hamburgerezőmben csak az 5. alkalommal derült ki, hogy amúgy beszélnek angolul, és addigra már rendeltem elvitelre telefonon tőlük), és vannak a helyek, ahol örülnek, hogy végre tudnak valakivel angolul beszélni / annyira segíteni akarnak, hogy inkább beszélnek angolul. Vannak itt élő külföldiek, akiket irritál a második fajta viselkedés, de szerintem a szándék mindkettőnél pozitív és segítő, így én nem bánom. Ugyanígy amikor meséltem a kollégáknak a hokkaidoi éttermet és hogy mindenképp meg akarták mutatni nekem a figura gyűjteményüket, egy kollégám mondta negatívan, hogy "ja, mert ha külföldi vagy, akkor biztos szereted a figurákat és az animét", utalva rá, hogy azért ez egy nagyon nagyfokú általánosítása a külföldieknek, de én inkább a pozitív szándékot látom benne: feltételezik, hogy érdekelni fog engem, és mindenképp meg akarják mutatni.