Nikko - 2. nap: Chūzenji tó, követségi villák és vízesések

A második (és egyben utolsó) teljes napom Nikkóban szombatra esett. Eredeti tervem a 2,486 m magas Nantai hegy megmászása volt. Amikor olvastam a hegyről meglepve láttam, hogy 2008-ban aktív vulkánnak nyílvánították. Később néztem utána, hogy minden vulkán, ami 10 ezer éven belül tört ki utoljára aktívnak minősül Japánban, így a Nantai a maga 7000 éves kráterével is ebbe a kategóriába esik.

Végül letettem a hegymászásról két okból: egyrészt nagyon párás, esős idő volt, így a kilátásból valószínűleg nem sokat élvezhettem volna. Másik, hogy már Nikkoban is meglehetősen hideg volt (naplemente után hiphop 17 fok lett), én pedig a tokiói júliushoz öltöztem (rövidnadrág, póló, vékony esőkabát). Illetve voltak még más érdekes célpontok a Chūzenji tó környékén, így inkább azokat néztem meg.

Reggel a Lawson-ban indítottam egy reggelivel, majd megkezdtem az emelkedést. A szállásom tengerszint felett 600 m-en volt és innen mentem föl a tó 1270 m-es szintjére. Ebben segítségemre volt egy szerpentin, vagyis egy pár szerpentin, mert a fölfele és lefel forgalmat teljesen külön utakon vezetik. A kanyarokat számozták, és a japán hiragana ABC karaktereivel is jelölték, összesen 50-ig számolva el a felfele-lefel út alatt. Általában két sávos volt az út, úgyhogy az autósok gond nélkül ki tudtak kerülni. Egyszer volt egy kis dudálás, amikor egy teherautó ért utól, és akart előzni, de közben őt meg már előzte egy taxis, aki rádudált, hogy ne jöjjön ki elé. De itt sem éreztem magam veszélyben.

Ahogy beértem a ködbe megálltam feltenni az élénk narancssárga, vízhatlan táska borítómat. Nem esett ugyan az eső, de a ködben ez mégis csak jobban látszik, mint a szürke táska. Indulás előtt elengedtem az éppen jövő kocsikat, majd elindultam. Egyszer csak az utolsó elengedett kocsi lelassít és valaki feláll a tetőablakból egy fényképeződéppel. Büszke vagyok rá, hogy feltekerek ide, de azért nem gondoltam, hogy akkora teljesítmény, hogy a sajtó is kijön. Persze nem miattam voltak, hanem utánam jött egy sportkocsi, és azt fotózták a ködös, erdős szerpentinen. Összenevettünk a fotóssal a szituáción.

Az emelkedés vége felé volt egy parkoló, ahonnan egy kabinos libegővel lehet fölmenni egy kilátóba, ahonnan a Kegon vízesésre van csodálatos kilátás. A köd miatt azonban azonban ma nem lehetett a vízesést látni (legalábbis a kitett tábla tanulsága szerint). Még mindig meglep a japán szolgáltatások segíteni akarása: azzal, hogy kiírják, hogy a köd miatt nem látszik a vízesés valószínűleg jóval kevesebben vesznek jegyet a libegőre, de senkinek nem okoznak csalódást. Én is kihagytam a libegőt, noha nem a köd miatt: igyekszem minimalizálni a fertőzés kockázatát, és bezárva lenni egy üvegbuborékba egy adag ismeretlennel meglehetősen magas kockázat. Úgyhogy folytattam az utam és hamarosan elértem a tavat.

Ahogy vártam a Nantai hegy teteteje felhőkbe volt burkolózva, így balra fordultam. Első célpontom a brit és olasz nagykövetségi villák voltak. A 20. század elején felkapott hely volt Nikko és a Chūzenji tó a Japánban szolgáló európai diplomaták körében, és sokan építettek villát itt. Külön érdekes volt Ernest Satow, brit diplomata története, akit teljesen elvarázsolt Japán. Nyugatiként ő írt először Nikkoról és ő építette a brit villát is. Mindkét villa tó felöli oldala teljesen elhúzható, ami így csodás kilátást biztosít, illetve biztosítja a folyamatos légmozgást is. Mire az olasz villával is végeztem kisütött a nap is, teljesen más színeket hozva elő a tóból.

A villák után a Chūzen-ji templomot néztem meg (a tavat nevezték el a templomról, és nem fordítva). A templom érdekessége, hogy a 8. században alapították, és még mindig itt áll egy Buddha szobor abból az időből. Egy ponton a heves esőzések után az egész épület együttes belecsúszott a tóba a szoborral együtt, de a szobrot később kimosta a víz a parta, amit az emberek jelnek vettek és újraépítették a templomot.

A templom után a hajóállomás épületébe ültem be ebédelni (itt volt az egyetlen konbini a környéken). Egyszer csak elkezdett beúszni a köd és pár perc alatt teljesen elborította a tavat. Nagyon érdekes volt látni,. ahogy pár pillanat alatt eltűnt a szembepart.

Ebéd után folyattam az utat a tó mellett fölfele. Első megálló a Ryuzu vízesés volt, majd a Senjogahara vizenyős terület (wetland). Folytatva az emelkedést elértem a Yudaki vízesést és a Yuno tavat. Itt kicsit sétáltam is az erdőben, ahol több tábla figyelmeztetett a medvékre, főleg, hogy csapjunk zajt, mert akkor kitérnek az ember elől. Gondolom emiatt volt az összes horgászon egy-egy kis csengő, amik csilingelése érdekes atmoszférát teremtett.

Ezzel el is értem utam legmagasabb pontját közel 1500 m-en tengerszint felett, és hazafele vettem az utat. A tó elhagyása után még meg akartam nézni a Kegon vízesést (amit a libegővel is meg lehetett volna nézni), de tényleg teljesen eltűnt a ködben, így csak a hangját hallottam a kilátóhelyről.

Ezután megkezdtem az ereszkedést a szerpentinen, miközben az eső is rázendített. Szerencsére az autósok most is nagyon elővigyázatosak voltak, de így is eléggé elegem lett az esőben biciklizésből mire visszaértem a szállásra. A konbiniben vettem vacsorát, majd beültem az onsenbe egy sörrel. Az onsen a legjobb találmány a fáradt izmoknak.

Chūzenji tó egy hatalmas pozitív meglepetés volt, és biztosan vissza fogok még ide jönni. Talán amiatt tetszett ennyire, mert sok szempontból a Tátrát és a szlovéniai Bledi-tavat juttaták eszembe, de közben mindig volt valami, ami visszahozott Japánba, legyen az néhány szabadon élő majom, egy 1200 éves buddha szobor, vagy csak az önzetlen, segítőkész hozzáállás a vendégekhez. Emellett rájöttem, hogy nagyon szeretem a ködöt, és a változó időjárást. Igazából komolyan elgondolkoztam, hogy ide kéne költözni: adott a gyönyörű táj, nyáron az úszás, vitorlázás, ősszel-tavasszal a túrázás, télen a síelés. Nikkobol 2 óra alatt behoz a vonat Tokióba. Főleg, hogy közben a cégem bejelentette, hogy 2021 júliusáig senkit nem fognak kérni, hogy menjen vissza az irodába (vagyis addig biztosan dolgozhatunk otthonról, ha szeretnénk), és ahogy a dolgok állnak valószínűleg utána is heti 1-2 nap irodai jelenléttel ki fognak békülni.