Nikko - az odaút

Múlt hét péntek céges szabadnap volt, ezen a héten pedig csütörtök és péntek nemzeti ünnep, úgyhogy kivettem a hétfő-szerdát és így lett egy 10 napos szünetem. Az volt a tervem, hogy elmegyek Nikkoba biciklivel és ott alszok 3 éjszakát, de mivel még mindig esős évszak van, így csak utolsó pillanatban terveztem lefoglalni a hotelt. Szerdán péntekre esőt mondott, viszont csütörtökre csak felhőket. Úgyhogy megbeszéltem a manager-emmel, hogy elkezdem egy nappal hamarabb a szabit és majd következő héten bepótolom azt az egy napot. Ilyenkor jön jól, ha az ember manager-e elégedett a munkájával, illetve ha az adott manager szintén nagy bringás.

Szóval csütörtökön a japán órám után, fél10 körül elindultam. A terv 150 km volt jelentős emelkedéssel a végén (én kb tengerszinten lakok a hotel pedig 600 m-en volt):

Strava-t használtam az útvonaltervezéshez a "follow most popular" opcióval (ami a leggyakrabban biciklizett utakon próbál vezetni), és nagyon elégedett voltam az eredménnyel:

  • 13 km alatt elértem az Edogawa folyót, majd emelett északnak indultam. A hasonló hosszú utak első felén (kb ebédig) igyekszem figyelni, hogy óránként megálljak enni egy energia szeletet, banánt vagy hasonlót, hogy ne fogyjak ki az energiából (kb a szokásos energia dupláját használom egy ilyen úton). És folyamatosan iszok és veszem az új sportitalokat, ahogy elfogy az előző. Szerencsére Japán tele van közwc-kkel, italautomatákkal és konbinikkel.
  • 57.5 km-nél elhagytam az Edogawát és a 4-es főút mellett haladtam. Ez az út 2+2 sávos, praktikusan autópálya (csak nem fizetős és néha van lámpa), viszont hatalmas örömömre végig van mellette szervízút kb 0 forgalommal, ahol biztonságban és gyorsan tudtam menni. Néha nem volt tökéletes az aszfalt minősége, de amúgy semmi panaszra nem lehetett okom. Ja és rendszeresen voltak konbinik wc-vel.
  • 90 km körül sajnos el kellett hagynom ezt az utat és eggyel nyugatabbra folytatni egy 1+1 sávos úton. Itt értem el a 100-as km követ, ami mellé stílusosan egy 100 yenes boltot építettek.
  • 111 km-nél Utsonomiya-ban végre megláttam az első Nikko táblát, elfordultam nyugatra és megkezdtem a közeledést a hegyekhez (és ezzel az emelkedést). Nem sokkal ezután elkezdett szemeregni az eső (eddig végig ideális, felhős idő volt). Felvettem az esőkabátom és folytattam az utat.
  • 140 km-nél beértem Nikkoba. Nem sokkal múlt 6, és a hotel 11-ig fogad, úgyhogy elkezdtem vacsorát keresni. Hónapok óta nem ettem kint, de most úgy éreztem, hogy megérdemlek egy ráment. Találtam is egy barátságos kínai éttermet, ahol ráadásul csak páran voltak, és be tudtam ülni a nyitott ablak mellé messze mindenkitől.
  • Vacsora végére besötétedett, úgyhogy élesben is kipróbálhattam az új lámpámat.
  • Az út utolsó 10 km-e folyamatosan emelkedett. Ahogy megálltam egy lámpánál arra gondoltam, hogy annyira nem is vagyok fáradt, tudnám ezt még csinálni egy darabig, majd lenéztem és megláttam, hogy remeg a lábam, és arra jutottam, hogy inkább nem.
  • A hotelem a híres szentélyek/templomok közelében volt, így az utam utolsó szakaszán még megcsodálhattam a híres piros hidat esti kivilágításban.

A hotelben egy kedves néni fogadott, aki megengedte, hogy behozzam a biciklimet is (igazából én csak tető alá akartam hozni, és ő mondta, hogy hozzam be nyugodtan a hall-ba). Mint megtudtam egyedül leszek a hotelben, és a hotelhez onsen (termál fürdő) is tartozik, ami így praktikusan csak az enyém volt. Alapból nem szabad enni és inni az onsenben, de így becsempésztem egy highballt és hagytam, hogy a melegvíz ellazítsa a meggyötört izmaimat.

Az utóbbi pár hétben ismét elkezdtek emelkedni a pozitív COVID-19-re tesztelt emberek száma Japánban, nagyrészt Tokióban. Ugyanakkor az indulásom előtti szerdán a hivatalos magyarázat az volt, hogy ez még nem a második hullám, csak többet tesztelnek, meg ezek nagyrésze az éjszakai élethez kötődik, és a fertőzöttek 75-80%-a 20-30 közötti, akik általában nem szorulnak lélegeztetőgépre. Emellett a következő hétvégén (ami 4 napos hosszúhétvége lesz) indul a japán kormány Go To Travel kampánya, aminek keretében a belföldi utak akár 50%-át fizetik. Ezeket kombinálva az elővigyázatosságaimmal (biciklivel megyek, beltérben/tömegben nem tartózkodok sokat, naponta mérem a hőmérsékletem és véroxigén szintem, fönt van a telefonomon a contact tracing app) nem tűnt ésszerűtlen kockázatnak az út. Aztán csütörtökön bejelentették, hogy Tokiót kizárják a Go To Travel kampányból, és kérnek minden tokióit, hogy ne utazzon másik prefektúrába. Upsz. Összességében szerintem sem magamat sem másokat nem tettem ki ésszerűtlenül magas kockázatnak, de biztosan nagyobb volt a kockázat, mintha otthon ültem volna.