Robogózás

Ahogy a pandemic miatt igyekszem kerülni a tömegközlekedést felmerült bennem, hogy újra nekiállok megtanulni motorozni. Tök véletlenül kiderült, hogy Tomi is gondolkozik a motoros jogsin, úgyhogy megbeszéltük, hogy valamelyik hétvégén bérlünk egy-egy 50 cm3-s robogót (amit a sima autós jogsival lehet vezetni). A tény, hogy egyikünk sem vezetett még robogót nem tántoríthatott el minket, úgyhogy június 6-ára foglaltunk két robogót a legközelebbi kölcsönzőben. Csakhogy arra a napra esőt mondott, úgyhogy előző nap módosítottuk a foglalást egy héttel későbbre. Majd következő hétvége ismét esős volt, úgyhogy újra eltoltuk. Végül június 27-én sikerült végre jó időt kifogni.

A Rental819 nevű cégtől béreltük a robogókat, mert nekik van Uenoban kölcsönzőjük, illetve a honlapjuk elérhető angolul is. Ráadásul az utolsó pillanatig ingyen lehet lemondani és módosítani a foglalást az angolul is beszélő központjukkal, ami kifejezetten jól jött.

Maga a kölcsönzés 3900 yen volt 8 órára, amihez mindketten kértünk extra biztosítást 1500 yenért és 1000 yenért sisakot, így végül 6400 yent fizetve fejenként (ÁFÁval együtt). Én egy 2016-os aranyszínű Yamaha Yog-ot kaptam, Tomi egy 2019-es fekete Suzuki Address V50-est. (Ennek a kölcsönzőnek összesen 3 db 50 cm3-s motorja van, és a harmadik egy rózsaszín Suzuki Let's.)

A kölcsönző 10-től 7-ig van nyitva, és mi eredetileg 8 órás időtartamra foglaltunk 10-től 6-ig, de végül mivel csak 10:25-kor kaptuk meg a robogókat (papirokat kellett még kitölteni, meg elmagyarázták a biztosítást, meg hogy mit csináljunk baleset esetén stb.), így végül onnantól indult csak a 8 óra. A kölcsönzőben azt is megmutatták, hogy hogyan kell elindítani a robogót, illetve előtte több YouTube videót is megnéztem róla. Összességében elég egyszerű, nagyrészt mert egy sebességes, így nem kell a sebességváltóval bajlódni. Szintén a kölcsönzés megkezdése előtt még közösen átnéztük a kölcsönzőssel a karcolásokat a robogón. Mivel az enyém már 4 éves, így kb mindenhol volt rajta karc, aminek örültem, mert így ha elesnék, az valószínűleg kevésbé lenne gond.

Először a környező kisutcákban mentünk fel-alá, csak hogy ráérezzünk a robogó vezetésre. Amivel elég gyorsan szembesültünk, hogy maga a vezetés nem nehéz, ami kihívás, hogy az utcák nagyrésze autóknak, motoroknak egyirányú, de bringával kétirányú. Mivel mindketten bringához vagyunk szokva, így párszor előfordult az elején, hogy szembe mentünk egy egyirányú utcában. Az se segít, hogy szinte minden utca elég szűk, függetlenül attól, hogy egy vagy kétirányú, és a szaggatott vonal sincs általában felfestve a kisebb utcákban. Szombat délelőtt lévén minimális volt a forgalom, így nem kerültünk veszélyes helyzetbe egyszer sem, és miután elkezdtünk tudatosan figyelni az egyirányú utcákat, utána rendben volt.

Kb 1 óra fel-alá kerekezés után belefutottunk a másik kihívásba: noha bringával parkolni bárhol lehet, a robogó már rendes jármű, így illene rendes parkolóban hagynunk, amíg ebédelünk. Tomi felvetette, hogy a Tokyo öböli IKEA igazából nincs annyira messze, és ott biztosan van parkoló, úgyhogy arra felé vettük az irányt. Próbltam Google Maps-el navigálni, de hiába jelöltem be, hogy kerüljük el az autópályákat, mégis felvitt egy autópálya-szerű útra. Onnantól próbáltunk magunk útvonalat tervezni, és végül néhány kitérő után elértünk az Ikeába.

Az Ikeában meglehetősen nagy tömeg volt, de szerencsére a földszinti étteremben adtak bentót (ebéd dobozban), és a kinti asztaloknál is bőven volt hely délután 2 lévén. Tomi a klasszikus húsgolyókat választotta, én pedig egy fél grill-csirkét.

A késői ebéd után elindultunk haza, mivel már a kölcsönzési idő felénél jártunk. A hazafele út a jobb tervezésnek köszönhetően sokkal rövidebre sikerült és már fél 5 körül visszaértünk. Meglehetősen elfáradtam eddigre, úgyhogy amikor Tomi fölvetette, hogy vigyük vissza hamarabb a robogókat, örömmel egyeztem bele. Még elmentünk megtankolni őket, mert teli tankkal kaptuk és kérték, hogy úgy is vigyük vissza. Itt két meglepetés is ért: egyrészt csak hitelkártyával lehetett fizetni, az én sima debit card-omat nem fogadták el, másrészt pedig 6 óra fel-alá robogózás alatt csak 1.4 l benzin fogyott, amiért 204 yent kértek (ez 145 yen/l-es árat jelent, ami kb 428 Ft-nak felel meg aktuális árfolyamon).

Miután visszavittük a kölcsönzősök gyorsan átfutották, hogy minden rendben van-e a robogókkal, majd kaptunk egy-egy 10%-os kupont és elköszöntünk.

Összességében egy nagyon jó élmény volt. Azt vártam, hogy az 50 cm3 gyenge lesz, illetve mivel a japán szabályok szerint robogóval max 30-cal lehet menni, így arra is készültem, hogy le lesznek korlátozva 30-ra. Ebből egyik sem volt igaz: meglehetősen fürge kis járgányok, hiphop felgyorsulnak 40-45-re, egy hosszabb szakaszon 60-ig is gond nélkül fölment (ami a sebességmérőn a max sebesség volt, így afölött már csak találgatni lehet, noha lejtőn biztosan megy gyorsabban). Ráadásul az összes többi robogós (beleértve a nagymamákat is) sem igazán vette figyelembe a 30-as sebességhatárt, és inkább az autókkal együtt 45 km/h körüli sebességgel mentek általában (ami valószínűleg kevésbé veszélyes, mint tartani a 30-as sebességet miközben folyton előzgetnek az autósok).