Tangram - a céges sítúra

Hokkaido utáni hétvégén rögtön folytattam a síelést. Mivel a csapatom nagyrésze, beleértve a manageremet is, Austinban van, ezért van egy tokiói managerem is, aki a helyi dolgokban segít. A hozzá tartozó kb. 10 emberrel valamennyire egy csapatot alkotunk (egy helyen ülünk, közösen szoktunk ebédelni), noha a munkánk eltérő és nem dolgozunk napi szinten együtt. A helyi managerünk is inkább mint egy osztályfőnök igyekszik igazgatni a csapatot, miközben a szakmai kérdéseket, meg hogy min dolgozzunk mindenki az amerikai managerével beszéli meg.

Ezzel a csapattal szerveztünk egy 3 napos (hétvége + hétfő) sítúrát március elejére a sziget északi/nyugati szélére, Tangramba. Voltak, akik kocsival jöttek, de mi Eddel és Tomival shinkansenre szálltunk szombat reggel. Az idei tél nagyon enyhe volt, így március elején már 0 fok körüli volt a hőmérséklet szinte végig a 3 nap alatt. Ez egy teljesen újszerű havat eredményezett, sokkal vizesebb, nehezebb, tömörebb volt, mint a korábbi alkalmakkor. Ettől függetlenül nagyon élveztem. A hegycsúcsról lehetett látni a Japán tengert is.

Szintén jó volt több kollégával együtt síelni, meg kicsit együtt lenni munkától függetlenül is. Érdekes volt a különböző emberek hozzáállása az onsen-hez: nyugati emberként kollégákkal együtt fürdeni teljesen meztelenül kétségtelenül egy szokatlan élmény, de ha az ember hozzá tud úgy állni, mint a japánok (vagyis el tudja fogadni, hogy ez normális), akkor szerintem egy jó élmény tud lenni. Nekem személy szerint az onsen az a befelefordulásról és a pihenésről szól: élvezem, ahogy a meleg víz kiáztatja a meggyötört izmaimat, miközben átgondolom a napot. Hogy kik vannak körülöttem a legkevésbé sem számít. (Noha amikor egy hagyományos japán tetkókkal kivart ember sétált be, arra azért rácsodálkoztam. Elvileg tetoválással nem lehet bemenni az onsenbe, mert japánban csak a jakuzzának van tetkója, de pont ezért aki bejön, annak nem tudom, hogy ki mer szólni. Itt senki nem tette szóvá legalábbis.)

Hazafele utat nem terveztük meg eléggé, de végül nagyon jól sikerült. Hétfőn reggeli után már csak Eddel ketten kezdtük a síelést (a többiek inkább indultak haza rögtön), viszont az erősen olvadó hó miatt dél körül mi is abbahagytuk. Elmentünk az onsenbe (ahol mivel már kicheckoltunk a szobából így 100 yenért tudtunk törülközőt bérelni, ami szerintem csodásan mutatja, hogy mennyi mindenre gondolnak a japánok. Nem kell saját törülközőt hurcolni, főleg hazafele vizesen, hanem tudsz helyben kérni). Ezután szembesültünk vele, hogy a következő busz a vasútállomásra órák múlva jön csak. Oké, nem baj, megkértük a recepciót, hogy hívjanak taxit. Viszont a taxinak fél órába telt kiérni hozzánk, majd még fél óra a vasútállomásig, ahol így éppen lekéstük a vonatot. Normál esetben fél óránként jár a shinkansen ezen a szakaszon, de ez az állomás (Iiyama) egy nagyon kis hely, így nem áll meg mindegyik vonat. A következő, ami megállt 2 óra múlva jött, így volt két óránk ezen az apró helyen. Ed talált egy közeli éttermet, és mivel még nem ebédeltünk, így átsétáltunk oda. A hely egy nagyon kicsi, helyi éttermecske volt, ahol úgy fogadtak, hogy "sorry, no English menu", és nagyon megörültek, amikor Ed japánul válaszolt. Elég éhesek voltunk mindketten, úgyhogy nagy ráment (チャーシューメン) kértünk, ami durván hatalmas volt, és járt hozzá egy fél disznó is kb. (lásd képek).

Ezek után a hazafele vonatutat kajakómában töltöttük.