Hokkaido télen

Február közepén 10 napra ismét kimentem Austinba, hogy találkozzak az ottani kollégákkal. A kintlét alatt kihagytunk egy japán nemzeti ünnepet, meg az utazás miatt is jár ilyenkor extra szabi, úgyhogy Eddel úgy döntöttünk, hogy Austin után elmegyünk Japán északi szigetére, Hokkaido-ra pár napra.


A rózsaszín Hokkaido, forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Hokkaido

Az utunk első 2 napját Hokkaido fővárosában, Sapporoban töltöttünk, majd bevonatoztunk a sziget közepére egy síközpontba, Sahoroba.

Hokkaido területileg kb Magyarország méretű, 5 millió lakosa van és Japán mezőgazdaságában játszik kiemelkedő szerepet (pl. a japán tej jelentős része itt készül).

Sapporo, Hokkaido fővárosa híres a helyi sörről, amit szintén Sapporo-nak hívnak. Japán többi része a sima Sapporo-t kapja, viszont Hokkaidon lehet kapni a speciális Sapporo Classic-ot is, ami elvileg sokkal jobb, viszont nincs elég alapanyag hozzá, hogy egész Japánt el tudják vele látni (ezért Hokkaido only). Cserébe Hokkaidon mindenhol ezt adták (beleértve a sípályán lévő éttermet is), illetve azért vannak hokkaidoi éttermek Tokióban is, ahol lehet kapni Sapporo Classic-ot. Szerintem részben csak egy ügyes marketing trükk az egész, de Ed szerint tényleg sokkal jobb ízű, mint a sima Sapporo.

Hokkaido szintén híres az ételeiről:

  • Genghis Khan - a mongol nagykán neve egy egész érdekes ételt takar. Adott egy focilabda méretű öntöttvas, lyukacsos félgömb (a labda "teteje"), amit parázs fölé raknak, majd zöldséget (elsősorban hagymát és babcsírát) raknak a félgömb szélére, körbe, középen fönt pedig bárányhúst sütnek. Ahogy sül a hús és a zsír/szaft lefolyik a szélére, a zöldségek átveszik a hús ízét. Mint sok más japán ételt, ezt is a vendég készíti el az étteremben, ami még érdekesebbé teszi az egészet.
  • Soup curry - a japán értelmezése a currynek alapból jelentősen más, mint a indiai curry, és ez még annál is különlegesebb. Adott egy levesszerű curry szósz (ami alapból alig csípős, és külön kérni kell, ha csípőset szeretne valaki), amit teleraknak zöldségekkel és hússal. Külön tálban jár hozzá rizs is és az egész nagyon finom.
  • Miso ramen - elvileg erről is híres Hokkaido, de nekem egyelőre minden rámen nagyon ízlik, és nem éreztem ezt extra különlegesnek.

A Sapporo sörgyár régi sapporoi épületében egy múzeumot rendeztek be, és első esténk oda vezetett. A múzeum éttermében all-you-can-eat-and-drink genghis khan és sör menüt lehet kérni, ami Ed elmondása szerint kihagyhatatlan. Sajnos amikor szombat este 7 körül odaértünk, akkor több, mint 2 órás várakozás volt, így inkább másik hely után néztünk. Szombat este lévén sok étterem előtt kígyózó sorok álltak a szakadó hóban, de végül találtunk egy genghis khan éttermet. Többféle bárány húst lehetett választani attól függöen, hogy honnan származik és hogy mennyi idős volt az állat. Érdekes volt összehasonlítani a különböző húsokat, de mindengyik nagyon finom volt.

Másnap reggel megnéztük a halpiacot, majd felmentünk a Sapporo Toronyba (mert hát minden városnak kell egy saját Eiffel torony Japánban). Közben egyre jobban kezdett esni a hó, de mi azért folytattuk utunkat. Megnéztük a régi óratornyot (ami igazából csak egy 2 emeletes épület), majd felmentünk a pályaudvar épületének a tetején kialakított kilátóba. Ebédre soup curryt ettünk. A rizshez lehetett extra feltétnek reszelt sajtot kérni, aminek nem tudtam ellenállni. Szerint az olvadt sajt nagyon jól illik a curry csipősségéhez. A hóesés lassan hóviharba kezdett átmenni, úgyhogy visszamentünk a hotelbe.

Másnap reggel nagyon korán ébredtünk (még nem állt vissza egyikünk sem az amerikai időről rendesen), úgyhogy ezt kihasználva a 7 órai vonattal el is indultunk a sípályák felé. A szállásunk közvetlenül a pályák mellett volt, és az ablakunkból rá is láttunk a hegyre. A COVID-19 miatt sokkal kevesebb turista volt, és így szinte alig kellett várnunk a lifteknél. Szerencsére Eddel körülbelül hasonló szinten van a sítudásunk, így tudtunk együtt menni anélkül, hogy bármelyikünk visszafogta volna a másikat. A hotelben volt sento, közös fürdő, ami egy áldás egy átsíelt nap végén. Ételek terén is rászolgált Hokkaido a hírére: minden étkezés végén eldöntöttük, hogy ide költözünk.

A hazafele út kicsit rázósabbra sikerült, mint terveztük. Japan Airlines-szal repültünk Sapporoból, és az este 9:15-ös járatra foglaltunk helyet. A sípályáról délután két busz+vonat lehetőségünk volt kiérni a reptérre, az elsővel délután 5-re, a másikkal 8-ra értünk volna a reptérre. Mi az elsőt választottuk, bízva abban, hogy meg tudjuk kérni a légitársaságot, hogy tegyenek át egy korábbi járatra (4 másik JAL járat volt 5 és 9 óra között Tokió felé). Ebben főleg azután bíztam, hogy Hirsohimából hazafele ők ajánlották föl, hogy átraknak egy korábbi járatra (mondjuk az ANA volt). Ráadásul JAL része a OneWorld Alliance-nek, ahol Ednek van frequent flyer státusza, szóval erősen bíztunk benne, hogy át fognak rakni egy korábbi járatra. Hát nem. Azt mondták, hogy nem tudnak átrakni, és amikor rákérdezett Ed, hogy mennyibe kerülne, kiderült, hogy egy teljesen új jegyet kéne vennünk ahhoz, hogy engedjék. Így végül végignéztük, ahogy a másik 4 járat kb teljesen üresen (a vírus miatt) elindul, majd végül mi is felszálltunk. A mi gépünk is annyira üres volt, hogy a teljes vészkijárati sorban, mindkét oldalon csak mi voltunk.

Megértem, hogy egy adott járatra vettük a jegyet, és hogy nem várhatjuk el, hogy átrakjanak másikra, de ettől még jól esett volna, ha megteszik. Illetve a jövőben lehet, hogy inkább ANA-val fogok repülni emiatt, főleg mert általában hasonló az áruk, (ezen kívül) hasonló a szolgáltatás minősége és ugyolyan gyakran repülnek ugyanoda.

Apropó COVID-19: február 26-án jöttünk vissza Hokkaidorol, február 28-án pedig rendkívüli állapotot (state of emergency) hirdettek egész Hokkaidora, miután 12 új fertőzöttet találtak aznap 66-ra növelve az összes ismert fertőzött számát a szigeten. A rendkívüli állapotot amúgy pont tegnap, március 19-én vonták vissza, arra hivatkozva, hogy a fertőzés terjedése lelassult (noha mostanra már 150 fertőzöttet azonosítottak Hokkaidon).

Miután kihirdették a rendkívüli állapotot Eddel elkezdtük reggelente mérni a lázunk, hogy tudjuk minimalizálni a társas érintkezést, ha esetleg lázunk lenne. Egyelőre egyikünknek sem volt.