Hiroshima - 10. nap

Elérkeztünk utazásunk utolsó napjához. Reggel kijelentkeztünk a hotel recepción és kitöltöttünk egy űrlapot, hogy ott tudjuk hagyni a bőröndöt délutánig. Egy nappal új év előtt már szinte semmilyen múzeum nem volt nyitva, így mára egy buddhista templomot hagytunk, bízva benne, hogy az nem zár be.

Egész nap borult volt az idő, néha szemergett is az eső, de szerencsére egyszer sem kezdett rá rendesen. A templom a város szélén volt, kb 5 km-re a hoteltől, de mivel más program nem volt betervezve a napra, így sétálva tettük meg ezt az utat. Azért is döntöttünk emellett, mert így még egyszer meg tudtuk nézni az Atombomba dómot és visszafele a kastélyt is.

A templom nem is egy épület, hanem egy nagyobb területen elterülő, különböző épületek, szobrok, sírok, vízesések csoportjának bizonyult. A bejáratnál volt egy kőláda azzal a felirattal, hogy a belépő 200 yen. Szerencsére egyszerre értünk oda egy japán párral és meg tudtam tőlük kérdezni, hogy tényleg abba a dobozba kell-e dobni. Itt is sok szobornak kötöttek, horgoltak vagy varrtak piros előkét vagy sapkát. Érdekes szokás, nem igazán tudnék hasonlót elképzelni a keresztény szobrokkal. Szintén érdekes különbség, hogy míg a kereszténység teljesen szembe helyezkedett a korábbi pogány vallásokkal, és így a természet imádat minden formájával, addig a sintó vallás erősen épít erre (sok hegy maga is istenség, kami), a japán buddhizmus pedig a megengedő volta miatt hasonlóra lett formázva. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyakran a természeti jelenségek/formák is részei a szent helyeknek. Ennek a templomnak a neve az, hogy Mitaki-dera (三瀧寺), ami Három vízesés templomot jelent. A hárommal eléggé szerényen fogalmaztak, szerintem én legalább 30 kisebb-nagyobb vízesést láttam, ahogy felfele mentünk a hegyre a templom területén belül.

A templom mögött a Mitaki yama (三滝山), a Három vízesés hegy van. Ki volt táblázva az ösvény, viszont egyik táblán sem szerepelt, hogy mennyi időre vagy mekkora távolságra van a hegycsúcs. Mi végül 20 percig mentünk fölfele a ködös, kísérteties bambuszerdőben, aztán inkább visszafordultunk. A köd valószínűleg úgyis eltakarta volna a kilátás nagyrészét. Miután visszaértünk a templomba, szereztem egy kalligráfia-pecsétet, majd visszasétáltunk a városba.

Útközben megebédeltünk a Coco Curry-ben, majd a kastélyt útba ejtve visszasétáltunk a hotelhoz. Megszereztük a bőröndöt, és felszálltunk a reptérre menő buszra.

A reptéren a csomagfeladáskor mondták, hogy a nagy köd miatt sok gép késik, és szeretnénk-e, hogy átfoglaljon minket az eggyel korábbi Hiroshima-Tokió járatra (aminek akkor fél óra késéssel a tervezett indulásáig még volt egy óra). Ennek megörültünk, hogy így valamivel korábban érünk talán haza. Már az idefele útnál írtam, hogy napi 11 járatot üzemeltet az ANA (All Nippon Airways), de eddig bele se gondoltam, hogy ez remek lehetőséget ad az ehhez hasonló módosításokra. Az ANA nem fapados légitársaság révén az egész átfoglalást ingyen csinálta (elvégre ha van hely a korábbi gépen, akkor nekik kb mindegy, hogy mi melyikkel megyünk).

A biztonsági ellenőrzés nagyon kedves volt: adott a világ legudvariasabb népe, adott egy kisvárosi reptérnek a belföldi terminálja (ahol ismét nem kértek semmi személyit vagy útlevelet, csak a jegyet) és adott egy olyan napszak, amikor nem volt tömeg. Annát kérték, hogy vegye le a bakancsát, de rögtön hozták neki a papucsot. Én becsipogtam, és rögtön kerítettek egy dobozt, hogy abba rakjam bele az övemet és próbáljam újra. Másodszorra már nem csipogtam. Igazból nem is az volt meglepően kellemes amit csináltak, hanem inkább ahogy: a szokásos kapkodás helyett itt mindenki nyugodt és végletekig udvarias volt.

A köd viszont hatalmas volt. Csináltam egy videót arról, amikor beállt a gépünk:

Végül az új gépünk 55 perc késéssel szállt föl, és ugyanennyit késett leszálláskor is. Az eredeti gépünk viszont már csak 10 percet késett, így végülis az se lett volna a világ vége, de a változtatással mégis fél órával hamarabb hazaértünk.

A repülő még az idefele gépnél is nagyobb volt: 3+4+3-as ülésekkel (mint amilyenek tengeren túlra repülnek általában). Amikor hoztak innivalót és sorolták, hogy mit lehet kérni, megütötte a fülem, hogy levest is lehet. Úgyhogy azt kértem, ami meleg húsleves alaplének bizonyult. Eddig még nem ittam ilyet így önmagában, de finom volt.