Hiroshima - 5. nap: Iwakuni

Amikor egynapos túrákat kerestem Hiroshimából egy TripAdvisor fórumon találtam egy fórum témát, ahol ugyanezt a kérdést tette fel valaki. Az egyik válasz csak egy szó volt: Iwakuni. Miután kiderítettem, hogy mit takar, rögtön tudtam, hogy ide el kell mennünk. Egy Hiroshimától 40 km-re lévő városka, 137 ezer lakossal (ezzel Magyarországon a 6. legnépesebb város lenne). Három dologról híres: van itt egy vár, ami tényleg hegytetőn áll (szemben az inkább adminisztratív feladatokat ellátó várkastélyokkal, amik a városok közepén - mint a hiroshimai vagy a nagoyai kastély). A vár előtt a folyón átívelő híd a maga korában mérnökileg is nagyszerű teljesítmény volt, és a látványa azóta is sok turistát vonz. A harmadik híres helyi különlegesség, a fehér kígyók, akik a hagyomány szerint megették az egereket és jószerencsét hoztak. A japán erdei sikló (Japanese rat snake) fajtájához tartozó, nem-mérges kígyók egy speciális, albínó csoportjáról van szó, akiknek szentélyt, múzeumot és fesztivált is szentelnek Iwakuniben.

Reggel ragyogó napsütésben reggeliztünk, majd vonatra szálltunk és egy óra múlva Iwakuniben voltunk. Itt még várt ránk egy fél órás buszozás (az alternatíva egy 5 km-es séta lett volna), majd megérkeztünk a Kintai hídhoz. Az öt elemből álló híd sajnos felújítás alatt volt, így körbe volt állványozva, de így is át lehetett rajta menni. Itt egy kép az állványok nélkül:


Forrás és további képek: https://www.ana-cooljapan.com/destinations/yamaguchi/kintaibridge

A hídon csak jeggyel lehet átmenni, viszont kínálnak kombinált jegyet, amiben benne van a híd oda-vissza, a libegő fel-le és a kastélyba a belépő is. A kastély a fönti képen is látható, és a hídról nézve nagyon tudtuk értékelni, hogy van a libegő.

Az egyik helyi várúr megszállottan tanulmányozta a hidakat, és nagyrészt kínai mintára tervezte meg ezt a hidat, a tervek szerint olyannak, amit semmi sem fog elpusztítani. Ez elsőre nem jött össze, mert rosszul alapoztak a lábaknak, így a következő évi áradás rögtön el is mosta. Ekkor újraépítették és az már hosszú ideig állt. Mivel nem volt messze a Tokaido úttól, ami Tokióba vezetett délről, így sokan megnézték és sok festményen is szerepel. Már a korai időktől kezdve fizetni kellett az áthaladóknak és ezt a pénzt a híd fenntartására fordították, így sokáig megmaradt jó állapotban.

Miután átértünk a hídon, a libegő felé vettük az irányt. Egyszer elbizonytalanodtunk, hogy melyik irányba menjünk, és egy helyi bácsi odajött és mutatta, hogy merre kell a libegőhöz menni. Meglepett ez a vidéki kedvesség és figyelem, hogy kitalálta, hogy mi a problémánk és magától oda jött segíteni.

A libegő tetejétől 5 perc sétával értük el a várat, amit az eredeti helyétől 50 m-rel arrébb építették újra a 20. században azért, hogy a völgyből látni lehessen (eredetileg beljebb volt).

A vár után lelibegőztünk, és megnéztük a hegy aljában lévő múzeumokat. Az egyik a fehér kígyókról szólt, bemutatva a legendákat, életüket és részletesen elmagyarázva a genetikai hátterét annak, hogy az albínó gének recesszív módon öröklődnek, és így az itt egy közösségben élő kígyók utódai is mind albínók.

A másik múzeum a japán művészeteket mutatta be. Ennek az volt a különlegessége, hogy a kurátor minden részhez fűzött személyes gondolatokat. Megtudhattuk például, hogy szerinte a vállalatok olyanok, mint a byōbu (festett japán paravánok): ha nagyobbra nőnének, mint azt a természetük megengedi, akkor elbuknak, ahogy a paraván is felborul, ha túlságosan hosszan nyitnák ki.

Ezután megnéztünk még egy szentélyt a hegy lábánál és láttunk egy kócsagot egy épület tetején pihenni. Majd visszamentünk a hídon és beültünk egy étterembe megebédelni. Ebédre egy helyi különlegességet, az Iwakuni sushi-it kértünk. Ennek az a különlegessége, hogy lasagna szerűen laposan készítik és egyben tálalják (tehát a feltekert falatok helyett, itt vízszintes rétegekben kapunk egy szendvics méretű ételt).

Visszafele hamarabb leszálltunk a buszról, hogy megnézzük a fehér kígyóknak szentelt szentélyt. Mint kiderült, ezt csak nemrég építették. Elsőre nem láttunk senkit a szentély környékén, és kiírva sem volt, hogy lenne pecsét, de végül Anna megkérdezte és kaptunk kalligráfia-pecsétet.

Hazafele a vonaton uzsonnáztunk. Nekem sikerült megint találni furcsa japán ételeket: citrusos csirke falatokat és dinnyés-tejszínhabos Fantát. Nekem mindkettő ízlett.

A vonaton láttunk még egy érdekességet: Iwakuni a végállomása volt a vonatnak, amivel mentünk. Így megérkezett Hiroshimából, majd indult vissza 10 perccel később. Mi rögtön felszálltunk, ahogy megérkezett és azzal szembesültünk, hogy szinte minden szék "hátrafele" fog menni. Már éppen beletörődtünk ebbe, amikor megjelent a masiniszta és áttolta a székekeket a másik irányba:

Miután visszaértünk Hiroshimába, elmentünk futni egyet a kastély körül. Szép volt esti kivilágításban is.