Városháza, SIM kártya és az ingatlanos

Reggel 9-kor találkoztunk az épület alján Nobuko-sannal, aki segített a városházi regisztrációban és utána a japán SIM kártya megszerzésében. Először a Minato kerületi városházára mentünk, bejelenteni a lakcímünket. Noha ebben az apartmanban csak 45 napig maradunk (ennyit fizet a cég, eddigre kell saját albérletet találni), muszáj ezt is bejelenteni, mert a beköltözés után 14 napon belül be kell jelenteni minden lakcím változást. Plusz a bejelentés alapján írják rá a címünket a residence card hátuljára, ami kell rakat dologhoz (pl. SIM kártya, bankszámla). Illetve ennek keretében indul el a “my number”, a helyi adószám igénylése is, amit kér majd a HR, és majd talán a bankszámlanyitáshoz is kell. 

Nobuko-san jól beszélt angolul, és nagyon barátságos és érdeklődő volt. Emellett hatalmas segítség volt a városházán, mindent intézett szinte helyettünk, kb csak aláírnunk kellett. A városházán volt egy érdekes kiírás, amiben arról írtak, hogy a környezetvédelem érdekében kevésbé nyomatják a légkondit, és emiatt megengedték az itt dolgozóknak, hogy zakó és nyakkendő nélkül dolgozzanak és ezért előre is elnézést kérnek. Ennek nagyon örültünk főleg amiatt, hogy Anna ennek a napnak a végére megfázott a többi helyi légkonditól.

Az önkormányzattól kaptunk egy terjedelmes welcome packot is, amiben mindenfélére kitérnek, köztük a legfontosabbra: a szemét szétválogatásának módozatára.

Ezután átmentünk a BIC Camera elektronikai boltba, ahol több mobilszolgáltatónak is van képviselője. A tradicionális szolgáltatókat még előre kizártuk, mert ők általában ragaszkodnak ahhoz, hogy telefont is vegyen az ember, valamint általában drágábbak, mint a kisebb virtuális szolgáltatók (akik szintén a nagyok hálózatát használják). Közülük kinéztünk egyet előre, de azt mondták, hogy csak 10 perc múlva lesz ott ember tőlük. Így szétnéztünk a boltban, majd 10 perc múlva visszamentünk. Elkérte a residence cardot és a bankkártyát, amivel fizetni akarunk majd, ezután végigbeszéltük, hogy melyik csomagot terveztük, megnézte a telefonunkat, aztán odahívott egy másik kollégát, hogy a továbbiakat ő intézi. A kolléga rákérdezett, hogy van-e residence cardunk, van-e rajta cím (eddig jó), majd hogy van-e japán bankkártyánk. Kiderült, hogy ez a szolgáltató csak japán bankkártyát fogad el. Mivel azt csak azután kapok, hogy elkezdek dolgozni, és addig nem lehetünk mobilnet nélkül, végül egy másik szolgáltató mellett döntöttünk, akit a boltban is javasoltak, mondván, hogy nekik van angol nyelvű customer service-ük (ott a boltban is, és telefonon is elvileg). Aztán kiderült, hogy nekik most épp van egy kedvezményük, vagyis kb ugyanannyi lesz, mint amit eredetileg néztük. Majd ahogy tovább magyarázták kiderült, hogy itt ráadásul kb 500 yenért adnak egy ajándék telefont, úgyhogy végül egész jól jöttünk ki ebből. A telefonszámlát viszont így a Revolut kártyámról fogják majd vonni, mert azt adtam meg. Maga a folyamat nagyon simán ment, mindent részletesen elmagyaráztak, csináltak lebontást, hogy melyik hónapban mennyibe fog kerülni (mert első két hónapban valamennyi rész ingyen van, utána meg 2 év után fog emelkedni az ár, mert az első két évre érvényes a mostani promóciós kedvezmény. Így összesen ketten együtt 2610 yent fogunk fizetni, amiben van összesen 6 giga net (ezen osztozunk ketten), és ami net a hónap végén marad, az átkerül következő hónapra.

Miután megvolt a SIM kártya, elköszöntünk Nobuko-santól, és kerestünk ebédet. A legtöbb hely előtt sor volt, így végül a MosBurgerbe mentünk (ami kb a McDonald’s japán megfelelője). Ebéd után visszamentünk a szállásra, és pihentünk egy kicsit. Közben a nap is kisütött, ami nagy meglepetés volt az eddigi konstans köddel szemben.

Este 6-ra jött az ingatlanos, aki majd az albérlet keresésben segít. 5:50-kor hívtak a recepcióról, hogy megérkezett. Rögtön azzal kezdte, hogy adott névjegykártyát, amit sajnos nem tudtunk viszonozni. (A névjegykártyák fontos dolgok Japánban. Egy üzleti találkozó meg sem történt, ha nem cseréltek névjegykártyát. Kell majd szereznem nekem is cégeset.) Már előre elküldtük neki az elképzeléseinket, erről beszéltünk még. Próbálta följebb vinni a keretet, amit erre szántunk, de mi kitartottunk. Mivel a Yamanote vonal mentén (ez egy körvasút Tokió központja körül, kb 1 óra a teljes kör) keresünk lakást, ezért végigmondta a különböző területek jellemzőit. Nagyon meglepett minket, hogy pár részhez olyat mondott, hogy “itt nem hagynám, hogy lakjon a lányom”, vagy hogy “ez a piros lámpás negyed, ott van a yakuza”, meg “itt sok a kínai, és ő nem rasszista, de ez itt a kínai maffiát is jelenti”. Mi meg még azt hittük, hogy Tokió biztonságos. Eredetileg mi a tenger melletti részeket néztük, ahol sok csatorna van. Erre a részre azt mondta, hogy itt sok az iroda, és este a részeg salary man-ek mennek haza, meg hogy unalmas. Aztán beszélt arról, hogy mennyire fontos, hogy milyen tájolásúak az ablakok (a déli a legmenőbb, északi a legrosszabb), mert ugye attól függ, hogy mennyi fényt kap. Meg hogy a house wife-ok mennyire szeretik a déli erkélyt, mert ott gyorsabban száradnak a ruhák.

Japánban az épületeket nagyon rövid időre építik. Főleg mert régen folyton leégett, összedőlt a földrengéstől, vagy elmosta a cunami, később meg azért, mert a 20. században többször szigorodtak a földrengés védelmi előírások, és ami még a korábbi szerint épült, az onnantól nem igazán kellett senkinek. Ilyen szigorítás legutóbb ‘85 körül volt, úgyhogy most már a legtöbb ház megfelel neki, de ettől függetlenül még mindig gyakori, hogy inkább lebontják az egészet és újraépítik, mintsem hogy felújítsák. Emiatt az ingatlanos csak 2000 utáni lakásokat javasolt. Még egy fontos szempontot említett: a helyszínt annak alapján is meg kell nézni, hogy van-e vonat vagy nagyobb út a közelben, mert azok a lakások zajosak lesznek. Ezt már itt az ideiglenes szálláson is halljuk, amikor lent elmegy egy nagyobb vonat, holott itt duplaüveges ajtó van, és az ingatlanos szerint a legtöbb lakásban csak szimpla.

Emellett megtudtuk, hogy az ingatlanok nagyrészét nem adják ki külföldieknek, de ő már tudja a legtöbb cégről, hogy melyiknek oké a külföldi. Emellett mondta, hogy vannak olyan cégek is, akik külföldi bérlő esetén felbérelnek egy angolul tudó kapcsolattartót, akinek az árát (kb a bérleti díj 10%-a) természetesen ráterhelik a bérlőre. De legalább kiadják külföldinek, meg van valaki, akihez gond esetén lehet fordulni, és beszél angolul. (Szerintem ez még mindig jobb, mint ha nem adnák ki, és végül is kap is érte az ember valamit.)

Ezután közösen kerestünk a keresőjében, de nem igazán talált semmi neki tetszőt. Mondtam neki, hogy mi is kerestünk otthonról, és akkor találtunk, de mondta, hogy azon az oldalon szerinte sok a csali hirdetés, amik nem is igaziak, de ha érdeklődsz, utána ajánlanak másikat. De mondta, hogy azért felhívja őket, amiket találtunk.

Miután elment eléggé elszomorodtunk, mert arra számítottunk, hogy ennél sokkal könnyebben fog menni. Azt kezdtük tervezgetni, hogy melyik elvárásunkból engedjünk, de főleg figyelembe véve, hogy milyen nehéz költözni, nem igazán akartunk egyikből sem.

Apropó, amiről még nem beszéltem: Japánban a lakásbérlés kezdeti költségei kb 5-7 havi bérleti díj is lehetnek:

  • Első havi bérleti díj
  • 1-2 havi kaució (kiköltözéskor ideális esetben visszajár)
  • 1-2 havi “kulcspénz” - ajándék a felbérlőnek, hogy kiadja a lakást
  • 1 havi +8% ÁFA az ingatlanos díja
  • 1 havi +8% ÁFA a guarantor cég díja (ez ilyen kezes/biztosító szolgáltatás, ami elvileg kárpótolja a felbérlőt, ha nagy gond van. Japánoknál talán ez lehet csak egy barát vagy családtag is, nálunk külön cég kell.)
  • A zárcsere díja (ami valamiért nincs benne a kulcspénzben)
  • Tűzbiztosítás

És mivel ebből csak a kaució jár vissza, így ha költözne az ember, akkor egyből 4-5 havi extra lakbért kell perkálnia, ami eléggé megnehezíti a költözést.

Emellett a lakásokat üresen adják, csak a beépített dolgok (wc, fürdőkád, mosdó, mosogató, légkondi, beépített szekrények) vannak, minden mást (minden bútor, mosógép, hűtő, mikró) szintén az albérlőnek kell megvennie. És ami a legszebb, hogy itt nincs lomtalanítás, ezért kiköltözéskor vagy eladja ezeket az ember (amikor szívás a szállítás, mert kevés embernek van kocsija), vagy fizet egy cégnek, hogy vigye el kidobni/újrahasznosítani.

Szóval ez nem egyszerű. Most eléggé izgulunk, hogy sikerül-e azért valamit találni. Mármint valamit biztosan sikerül majd, de reméljük, hogy nem kell minden elvárásunkról lemondanunk.